Alföldi Géza versei
Primavera 2006.12.03. 08:30
Itt hat szép karácsonyi verset olvashattok
Mária dalolja...
Karácsony este. És esik. Gyermekként sírva csorog az eresz. S halk szél, mint altatódal az anyák ajkán halkan neszez.
Ring a csodás égi bölcső: - a gyermek sír, ki ma született, - s Mária dalolja altató dalát a csillagszemű fia felett.
1947. XII. 24.
Krisztus lehajolt
Hulló hó fátylán át igézett a hold Mosolya ezüst-sugár s a kopottan is sudár jegenyékre szerelmesen hajolt.
A havas réten egy árva nyúl mosdott. Nem figyelt, észre sem vett. S míg a nyár éneke lett, messziről egy öreg harang bongott.
Babonás, különös téléjszaka volt. Álltam egy kereszt tövén, s fázós, topogós fölém kitárt karjával Krisztus lehajolt.
Budapest, 1937
Krisztus!... Krisztus!...
Karácsony éjjel, kint most verte az éjfelet, az égen furcsa fehérlő fény remeg. Az éjben apró lámpások pisla fénye forrósítja az éjjel áhitatát, mintha élne a tiszta hótól felsugárzó visszfény s a kispatak vizén valaki jár. Felnevet a sivár erdők hólepte fáira, s a mosoly lelke mámort hint a hallgató tájra, az éjjel szája is mosolyra rándul, a völgy felett valaki átnyúl s óriás diadalíveket feszít a patak fölé, hogy aki a víz színén halad érezze, várják; hívja a rét, a hegy, a táj, - valaki jár a patak vizén. A szél himnuszt orgonál a vén fák koronáján, a víz hátán ezüstszőnyeg feszül a titokzatos gyerek lába elé. A hegyek orma fejet hajtó öreg anyóka, a hold a lámpását lopva a parti bokrokra akasztotta. S megy a gyerek a patak vizén a diadal ívek alatt: megy-megy, halad éjféli misére. Az egek fénye baldachinként alázatot bíborlik a tájra, s a szél az ég orgonása fortissimóra hangolja a hegyek, a víz, az árva erdők kórusát. Zeng-zúg a dallam a kórus ajkán. Csupa áhítat minden az égen, a réten, a vízen és itt lenn. Hat szólamra zsolozsmázik az éjjel, csupa vágy a táj, csupa megrázó ritmus, diadalmasan zeng minden: Isten..... Isten, Krisztus..... Krisztus!
Miltach, 1952. XII. 24.
Ha nálunk született volna...
Népszámlálás volt Betlehemben, - így szól a Karácsony története, - s akkor született meg egy istállóban az Úr egy Fia, - Mária Gyermeke...
Nem volt, ki szállást adjon nékik. Barmok lehelték rá a meleget. Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója, Meséli a monda... Mert ott született!
De Cegléden, vagy Kecskeméten, a Hortobágyon ha született volna, az első Karácsony igaz történetéről így szólna ma a bibliai monda:
... Rozál épp az udvart seperte. János meg a jószágnak almozott. A kis Péterke az öreg kandúrral játszott. A Puli, az meg hátul kalandozott.
Akkor ért a ház elé József. Jó tejszagot lehelt a méla csönd. Mária, fáradtan, alig vonszolta magát S a kerítésen át József beköszönt.
Rozál fogadta hangos szóval: - Mi szél sodorta erre kendteket? - - Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony s pihenni kéne, mert - ránk esteledett.
Kerestünk födélt a korcsmában. De szállást a bérlője nem adott. Hej pedig az asszony az utolsóban van már, de hiába - nincs pénz, mert szegény vagyok...
Már istálló is elég lenne, Csak tető legyen már fejünk felett... - Rozál a seprűjét a falnak támasztotta, Bodri a kiskapuig settenkedett.
- Takarodsz vissza, beste lelke! Kerüljenek csak kietek bentébb! Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál. Hogy elfáradt, szegény!... Eszem a lelkét!...-
Szélesre tárta a kiskaput. Mária arca, mint viasz: sápadt. - Ne ugass már, Bodri!... Hát nem látod, hogy vendég?! Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!
Jöjjön csak, lelkem, segítek én... Támaszkodjék rám!... Óvatost lépjen!... Úgy-úgy, lelkem!... Kend meg csukja be csak a kaput, de siessen, oszt maga is segéljen!...-
János is sebten előkerült. Kemény keze még a villát fogta. - Utasok... Nincsen szállásuk... S beteg az asszony... Behívtam őket...- Mért ne tettek volna?
- Az asszonynak vess tiszta ágyat! Az ember meg a lócán elalhat. És valami enni is akad tán a háznál... Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!...-
A Bodri is odasündörgött. Péter a butykossal máris kocog. S ameddig az asszony megvetette az ágyat, János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.
Máriát már a fájdalom rázta. A párnák között csöndesen feküdt. S amíg az asszony terít, megnyugodva látja, Hogy János a szobába épen befűt.
A kemencében lángolt a tűz. Rozál az ágynál csendesen állt ott És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga, Mint békesség, csendesen leszállott...
Kint az égen holdfény ragyogott. Házra, tájra ezüstszín-port hintett. S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában, ím, megszületett a régenvárt Kisded...
A szomszédságból akadt bölcső... Nagy Andráséktól csipkés kis paplan. S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában, a kis teknő körül szép kör-alakban...
Jaj de szép... s fiú!... Nézd csak, apjuk!... Ujjongott Rozál, míg óva mosta...
És ígyen született meg az Isten Gyermek... ... Már... hogyha nálunk születhetett volna!...
1948. december 24.
Áldás! Béke! Húgomasszony!
Áldás! Béke! Húgomasszony! Hallom, hogy az éjjel, Sákok népe gazdagabb lett Egy kis csemetével.
Szomorú, hogy istállóban Szakadt rád az este, Sákok népét Ata-Tenünk Nagyon megkereste.
Én magam is véred vagyok, Szolga itt e házban, Eljöttem, hogy kis porontyod Elsők között lássam.
Megkéstem bár, a pásztorok Előttem itt jártak, Hadd kívánjak sok szerencsét Ennek a családnak.
Áldás legyen kisfiadon, Áldás legyen rajtad, Legyen néktek boldogság és Öröm ez a magzat!
Aranyozza napjaitok, Nevelgesse nagyra Csöndben alvó kicsi testét Anyja óvó karja.
Mutassad már, öreg Ond-úr, A zsidónál pásztor, Reggeltájban könnyes szemmel Beszélt e csodáról.
Azt mondta, hogy születését Csillag jelentette, Ôsi jóslat szerint hát a Szabadítónk lenne.
Jaj, de édes, kicsi keze, Milyen kicsi lába, Csak hogy öreg, könnyes szemem Mosolygását látta.
Van egy öreg, kopott bundám, Hull a szőr is róla, Elhoztam, hogy legyen egy jó Meleg takarója.
Nincs egyebem, egy kis túrót, Egy kis tejfölt hoztam, Fogyassza el, húgomasszony, Egészséggel nyomban.
Addig én majd totojgatom, Mintha enyém volna, Adja ide, édes lelkem, Szúvas vén karomba.
Hogy idejött, nem is sírt fel, Hogy nevet a szentem! Azt mondja, hogy: Sákok népe, Szebb jövőd jelentem.
Ô lesz biz a szabadítónk, Ô az, akit várunk, Hogy segítsen, Ata-Tenhez Szent szavú tolmácsunk.
Szegény fiam, ha te tudnád, Mi sors vár még arra, Aki itt e földön ma az Igazat akarja!?
Megszülettél, Tenünk küldött, Legyen érte áldott, Váltsd meg ezt a bűnben úszó Megrothadt világot.
Legyen lelked világosság, Szavad bátran zengjen, A Te szódra vár ma minden Földön és a mennyben.
Dicsőség a nagy Ôs-tennek, Hogy elküldött végre, Sákok népe s minden népek Örök dicsősége.
Teising, 1955. XII. 18.
A tél
Tél. Nagyapám hogy szerette a csillogó havat. Gyermekkedvvel nézte. A hó megérezte, s hálás volt érte.
Hálás, mert egy bánatos karácsony este, mikor a vér agyát eszméletlenre verte, s elesett, úgy találtam rá a hó felett, hogy a láb magas hó karjába vette, s hogy meg ne üsse élet-marta testét, puha párnának aláterítette millió legszebb ezüst hópehelyke ragyogó szemét.
|