Ady Endre versei
Primavera 2006.12.02. 20:34
Itt olvashatjátok Ady összes karácsonyi versét
A Jézuska tiszteletére
A született Jézus, Ez igézetes gyermek, Áldja meg azokat, Kik a szívünkbe vernek Mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk A kifeslett vér-rózsák: Bánat, kín, szenvedés, Mert Jézus volt a Jóság S a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengôkkel, Szeressünk szeretettel, Örüljünk, ha sírunk, Ha ránk tör minden ember S ha álul bántatunk.
A született Jézus Született így s kívánta, Hogy ez legyen az üdv: Minden hívság kihányva Életünk gömbibôl.
A karácsony férfi-ünnep
Betlehem, a te hajnalod Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat, Hogy fia fogant Máriának. Mienk az arany, myrrha, tömjén S a nagy fájó gondolatok.
Mienk az élet s kötelez: Kisded-sírás velünk veszekszik, A nagy Titok fejünkre fekszik. Óh, testvérek, miénk az élet, Bennünket bíztat és sebez.
Óh, élni bús és élni szép: Áldott az, aki befogadja. Ma, akinek van édesanyja, Hím testvérem borulj elébe S csókold meg sírva a kezét.
A lelkem Kánaán-magvai
Majd elmulnak ezek a remegések, Lesz az Életnek cukros bora, Majd zúgni fog kis templomban az ének, Havas karácsony s Úr-vacsora És rigmusos gyermekek jönnek.
S tán árka lesz ennek a vád-özönnek, Gyôztesre szárad ázott szárnyam S eljön, hogy majd csak azt kivánjam, Ami beteljesedhetik S hogy újból és fentujjongva akarjak.
Majd galambok lesznek a lomha varjak, Finom nô-testek, remegôsek Várják vágyón, hogy lepleiktôl Szabadítsam meg ôket És nagyon sokan szeretnek ismét S én sokakat fogok nagyon szeretni.
Szent szántásba akkor fogom majd vetni Lelkem Kánaán-magvait, Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak. Dicsô leszek s örülni fogok Mindennek és magamnak S a földnek, melybe áldott, bô markom Hitet, jövendôt, örömet hintett:
De ha nem igy lesz, az is mindegy.
A nagyra nőtt Krisztusok
Esô után a buja gombák S mint Florencban a májusi virágok, Úgy születnek szent garmadával Mostanában az új és új világok.
A Bibliának egy világa Milyen lassu, tétova kézzel készült S ma egy-egy új világ mily készen Ugrik ki terhes, tüzes emberészbül.
Bethlehem híres csillagának Híre maradt csak, se hamva, sem üszke, De ezernyi fényes csillagra Az ember-agy lobogóját kitűzte.
Az Élet egy elgondolása, Egy dal, melytôl egy csúf óránk megszépült, Teremtés volt a lelkeinkben, Újra-újra egy-egy új világ épült.
Repülô, lármás gépmadárnak Istenkisértô, bátor, büszke szárnya Vallja: Emberé a teremtés S Isten csak egy megócskult koronája.
S mert halhatunk bármelyik percben S célunk mégis az örökkévalóság, Minden igaz ember ezért hôs S az emberszívben van a legtöbb jóság.
Tömjénbűzös, gaz korszakokban, Mikor öltek, raboltak Krisztus-hitben: Akkor is az Emberben maradt meg Egyedül és legtisztábban az Isten.
S az emberszívben mind tisztábbak, Boldogabbak, kedvesebbek a lángok S miket teremt a vágyó ember,
Egyre szebbek az új és új világok.
Egyre erôsebb a nagy Szándék, Hogy az Istent ne szavakban vitassák, De adassék meg az Embernek Itt a Földön minden szépség, igazság.
Egyre többen hisszük és valljuk: Kenyér jár nekünk a ránk-dobált kôért S nem-magunkért mind többen küzdünk: A leendôkért, az ékes Jövôért.
Érezzük növekvô lelkünkben A Lehetetlent legyôzô hatalmat S hogy egykor eggyé egyesülnek Az új világok, az új birodalmak.
Egy lesz majd millió világból, De ez az egy minden örömmel teljes S ez a szegény Siralom-Völgye
Mindenkinek kedves, jó lakóhely lesz.
Kik most élünk, mink is örüljünk, Bár utódinknak fog Mennyország jutni, Ez a miénk sziveink által, Bennünk ragyog, él, mert mi gondoltuk ki.
Karácsony van, Krisztusok járnak, Nagy hadakban és nagyranôtt Krisztusok, Zengjen a dalod, szent Forrongás S te nagy Egy-Világ, zengjen a himnuszod.
A téli Magyarország
Magyar síkon nagy iramban át Ha nyargal a gôzös velem Havas, nagy téli éjjelen, Alusznak a tanyák.
Olyan fehér és árva a sík, Fölötte álom-éneket Dúdolnak a hideg szelek. Vajjon mit álmodik?
Álmodik-e, álma még maradt? Én most karácsonyra megyek, Régi, vén, falusi gyerek. De lelkem hó alatt.
S ahogy futok síkon, telen át, Úgy érzem, halottak vagyunk És álom nélkül álmodunk, Én s a magyar tanyák.
Békesség ünnepén
Békesség most tinéktek, emberek. Övendezzél, derék világ, Hangozzatok, jámbor legendák, Zsolozsmák, bibliák, imák. Kicsi gyertyák, lobogjatok föl, Bóduljunk tömjénnek szagán!... Szép dolog ez!... Így kell csinálni Minden karácsony-éjszakán... Hejh, szép az istenes legenda, A csillag, a jászol, az élet, Ki lehetne még vele húzni Talán még néhány ezer évet... Békesség hát néktek, emberek, Örvendezzék a vak, a béna: A jászol benne van a legendában S a jászolban benne a széna... Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztôkbôl csillag vezet ki, A pásztorok és bölcs királyok Szinte futnak - egymást szeretni S a betlehemi félhivatalosban Miként egykor meg vala írva: Mindenkit jászolánál várja Az arany, a tömjén, a mirrha... Örvendezzél, derék világ, Harsogjatok, jó, égi villik, Örvendezzél, derék világ, Te meg vagy váltva tudniillik. Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat Ennyi kis fény tán a világnak. Odakint szörnyű nagy a kétség, Odakint szörnyű a sötétség. Odakint szörnyű vaksötétben Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl... Odakint valami nagy titkot Rejteget a sötét világ, Jó lesz mormolni szaporábban A szent zsolozsmát, bibliát. A föld könnyektôl terhesült meg S a terhesült föld ing, remeg, A vajudó kínnak gyümölcse Nem lehet más, csak szörnyeteg... Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt És rettentett a földgolyón, Vad orkánban kitörni készül, Világot törve, rombolón, Évezredes tragédiának Bosszuló vége fenyeget, Vad-éhesen, vad harcra készen Állnak iszonyú seregek...
A Messiást nem várják immár, Nem kell többé a Messiás, Hazug a megváltás meséje, Szentségtelen a szentirás, Hazug minden, amit az ember Évezredekkel istenné tett, Csak egy igazság - közös jussú S egyenlô végű - ez az: élet... Ám ne nézz ki az éjszakába, Örvendezzél, derék világ, Hangozzatok, jámbor legendák, Zsolozsmák, bibliák, imák, Ne halljátok a föld-dübörgést, Menjen tovább a szürke élet, Közelg a földi végitélet... Addig lobogj csak, kicsi gyertya, Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ, Te meg vagy váltva tudniillik.
Egy jövendő karácsony
Jön a Karácsony fehéren S én hozzám is jön talán majd Valaki a régiekbôl.
Csöndesen lép a szobámba S én köszöntöm: ,,Béke, béke.'' A küszöbön sápadt orvos.
És szorongva szól a vendég: ,,Ma Karácsony van, Karácsony, Emlékszel a régiekre?''
És bámulva és vidáman És kacagva mondom én majd: ,,Ma Karácsony van, Karácsony.''
És szorongva szól a vendég: ,,Valami tán fáj a múltból?'' Megmozdul a sápadt orvos.
És bámulva és vidáman És kacagva mondom én majd: ,,Hiszen én még sohse éltem.''
És hörögve mondom én majd: ,,Ki a szobámból, pogányok.'' Döng az ajtóm és bezárul.
És hörögve mondom én majd: ,,Hiszen én meg se születtem. Karácsony van, száll az angyal.''
És a nagy, szomorú házban Zsoltárokat énekelve Hajnalig várom az angyalt.
Egy megíratlan naplóból
dec. 25.
Itt jött rám a Karácsony, Rám, a kesely arcú pogányra, Itt jött rám a Karácsony, Gyermekségem falujában S azt hitte, hogy megtérít, Hogy szépen visszaingat.
dec 26.
Talán-talán jobb volna Mégiscsak visszaesni, Betegen is a Krisztust, A régi Krisztust keresni.
Talán-talán jobb volna, Mint lelkem keserülni: Krisztus elôtt, templomban, Úgy, miként régen, leülni.
Talán-talán jobb volna Most a faluban, itten, Fájó haraggal szólni: Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.
dec. 27.
Ez már nem is Karácsony S kinek mi köze hozzá,
Embernek vagy Istennek, Hogy én mint fogok élni, Vagy én mint fogok halni? Békesség az Istennek, Békesség az embernek, Békesség a halálnak, Békesség mindeneknek, De nékem Maradjon a háborúság.
(1908)
Ének karácsony ünnepén
Ma a bilincses millióknak Éhnyavalyás, kínos élete gyászol S újra megátkoz téged, Csalárd legenda, betlehemi jászol, Hazug fölkentség, ál szeretet.
Ma sem hiszünk a pásztoroknak, Sem a prémbundás, víg örvendezôknek, Sem a vezér-csillagnak, Csupán mi saját, szomorú erônknek, Mely megfeszíttetett igazán.
Ma a sírokat bontogatjuk S minden léptünknél átok-sírok nyílnak, Melyekbe, hajh, becsalta Hazug fénnyel a betlehemi csillag A Szeretet hiszékenyeit.
Ma hóhéraink Jézusához Hallelujázni nem vihetnek minket,
Megmutatjuk egymásnak Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket S bosszura hívjuk a szíveink.
Ma bús fejünk álomra hajtván, Enyhet álmodunk: piros bosszú népe Kél iszonyú rajban S lép a Krisztus-hydra ezer fejére, Megfizetni vad századokért.
Ma is Gyülöletet ünneplünk, Miként tegnap, holnap és újra-újra, Gyülöletet és Harcot, Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja Az egész Földön a mi szivünk.
Karácsony - Harang csendül...
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni.
A templomba Hosszú sorba' Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.
Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívbôl -- Úgy mint régen --
Fohászkodni, De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra.
Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erô hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege
Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
Karácsony - Ma tán a béke...
Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén' a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén', hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek -- De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg...
Kihült a szív, elszállt a lélek, A vágy, a láng csupán a testé; Heródes minden földi nagyság, S minden igazság a kereszté... Elvesztette magát az ember, Mert lencsén nézi az eget, Megátkozza világra jöttét -- Beteg a világ, nagy beteg...
Ember ember ellen csatázik, Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dôlt a Messiás háza, Tanítása, erkölcse veszve... Oh, de hogy állattá süllyedjen, Kinek lelke volt, nem lehet!... Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!... (1899)
Kató a misén
Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: 'Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek,
Az a gyermek, ott Betlehemben.' Kató fölsír a papi szóra S az a gyermek, a betlehemi, Könnyezve tekint le Katóra.
Kis, karácsonyi ének
Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretére Mégis csak kiállok, De boldogok a pásztorok S a három királyok.
Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám.
(Így dúdolgattam én Gyermek hittel, bátran 1883 Csúf karácsonyában.)
Virágos karácsonyi ének
Óhajtozom el a Magasságba, Nagy a csúfság idelenn, De van Karácsony, Karácsony, Istenem, én Istenem S ember-vágy küldte Krisztusunkat.
Két gerlicét vagy galamb-fiókát, Két szívet adnék oda, Hogyha megint vissza-jönne A Léleknek mosolya S szeretettel járnánk jászolhoz.
Krisztus kivánata, Megtartóé, Lázong át a szívemen, Mert Karácsony lesz, Karácsony, Istenem, én Istenem, Valaha be szebbeket tudtál.
Óhajtozom el a Magasságba Gyermekségemben kötött Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között Nem így igértetett, hogy éljek.
Követelem a bódító álmot, Karácsonyt, Krisztus-javat, Amivel csak hitegettek, Amit csak hinni szabad, Csúfság helyett a Magasságot.
Lábainknak eligazitását Kérem én szerelmesen, Karácsony jöjjön, Karácsony És száz jézusi seben Nyiladozzék ékes bokréta.
|