Honnan jön a Mikulás?
Gondolatok egy finnországi legenda nyomán
Tudom-e, honnan jön a Mikulás, kérdezték tőlem finnországi ismerőseim, amikor nyáron, júniusban tíz napot Helsinkiben tölthettem baráti meghívásra. Természetesen azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, mire ők kórusban felelték, hogy Finnországból, Lappföldről, annak is a fővárosából, Rovaniemiből indul útnak, hogy rénszarvas vontatta szánján bejárja az egész világot, s puttonyából szétossza az ajándékokat. Csakhamar kiderült, hogy minden idők leghíresebb finnje nem más, mint a Mikulás, akit ők Joulupukkinak hívnak. Nemcsak hogy létezik egy ilyen legenda, hanem ma is valóban él, és fogadja a látogatókat a finn Mikulás. Természetesen mindez mostanságra üzleti ággá alakult át, de a legenda egyszer valamikor a múltban megszületett, s azóta is él. Mint mesélték, van a keresztény világnak egy különös alakja, amelyik csupán a képzeletünkben él, mégis olyan valóságosan létezik, hogy levelezni lehet vele, ajándékokat kérni tőle, s ő teljesíti a kérést, december 6-án reggel a kitisztított csizmácskákba és cipőcskékbe belerakja a megrendelt csomagokat. A finneknél az a hiedelem járja, hogy Lappföldön a Korvatunturin, azaz a Fülhegyen van az igazi Mikulás otthona. Ez a Lappföld fővárosának, Rovaneiminek a közelében van, s ott lakik a Mikulás, onnan indul világjáró útjára. Az otthonában nem él egyedül, vele vannak segítőtársai, a manók, valamint nagyon jó barátja, Muori, azaz Karácsonyanyó. Az ő segítségükkel rendezgeti a hozzá érkező leveleket, kérelmeket, megrendeléseket s osztja szét a csomagokat. A Mikulásról azt állítják, hogy olyan öreg már, hogy ő maga sem emlékszik pontosan, mennyi idős valójában. Annyit lehet tudni, hogy több mint 400 éves. A korát azért nem tudhatjuk pontosan, mert az történt, hogy feküdt az ágyán a Mikulás, gondolkodott, számolt magában, hogy vajon hány karácsonyt látott már eddig. Eljutott egészen 388-ig, s akkor mély álomba szenderült, s elfelejtette folytatni az évek összeadását. Nagyon szeret ezüstszőrű rénszarvasok vontatta szánon száguldozni, azt meséli, hogy kiválóan tud így röpködni. A legkedveltebb rénszarvasa Rudolf, amelynek orra mindig kipirosodik úgy karácsony tájékán a nagy hidegtől, mert ebben az időben Finnországban igen nagy a fagy. Gyakran a hőmérő higanyszála mínusz 18 vagy mínusz 20 fokot is mutat, olyan a hőmérséklet, mint minálunk a mélyhűtőládában.
December 6-án a szánban ülő Mikulások végighajtatnak az ünneplők között Helsinki főterén
A finn fővárosban, Helsinkiben talán nincs ilyen borzasztó hideg, de a helybeliek mégis megtesznek mindent annak érdekében, hogy védekezzenek a zord téltől. Ennek egyik módja, hogy bizonyos utcákat, többnyire a belvárosi sétálóutcát, egész télen át fűtik. Az ismert főteret, a Szenátus teret, amelyen Helsinki ismertetőjele, a lutheránus katedrális emelkedik, föld alatti fűtéssel melegítik, s a környező kisebb, a turisták által gyakran látogatott utcákat is, úgyhogy ezeken a helyeken a legnagyobb havazás és hideg idején sincs sem hó, sem jég. Különösen így, Mikulás tájékán ügyelnek arra, hogy minden szép tiszta és rendezett legyen, mert ez a finnek legnagyobb ünnepe. Nemcsak és nem kimondottan a Mikulás miatt, hanem azért, mert december 6-a a függetlenség napja Finnországban. Ilyenkor mindenki kedvére ünnepel, s a boldogság lengi körül gyakran az utcán, fesztiváli hangulatban felvonulókat, sokszor fáklyás menet teszi díszesebbé, pompásabbá a vigadalmat. Közben Helsinkitől 800 kilométerre, ahol kemény és száraz lappföldi tél tombol, fogadóirodájában a Mikulás várja a vendégeket. Minden nap reggel 10 órától estig érkezhetnek hozzá a látogatók, egy nagy karosszékben ül, piros bársony ruhába öltözve, óriási szakállal, s mindenkit meghallgat. Rénszarvasai békésen várakoznak a hóban, gyűjtik az energiát, hogy amint befejezte gazdájuk, Joulupukki a napi fogadást, újra útra keljenek, s felröpítsék őt otthonába, a Fülhegyre.
VARJÚ Márta |